Mi is az a natúrkozmetikum?
A natúrkozmetikumok nemcsak abban különböznek a hagyományos termékektől, hogy hatóanyagaik főként növényi olajok és kivonatok, hanem abban is, hogy a minősített natúrkozmetikumok parabénmentesek, nem tartalmaznak SLS-t, BHT-t, és ásványi olaj alapú összetevőket, valamint szintetikus szín- és illatanyag sem található bennük. A piacon lévő számtalan termék közül érdemes ellenőrzött, például Naturix tanúsítvánnyal ellátott terméket választani, ezek ugyanis az összetételt és a gyártást illetően is garantáltan megfelelnek a natúrkozmetikumok követelményeinek.
A legtöbb natúrkozmetikum fenntartható körülmények között készül, amivel a Földet is megóvhatjuk, emellett ezeket a termékeket nem tesztelik állatokon, sőt, a gyógynövényekből készült natúrkozmetikumok között könnyedén találunk vegán krémeket is, így ezek a krémek remek választási lehetőséget nyújtanak azoknak is, akik nemcsak önmaguk, hanem a bolygónk egészségével is törődnek.
Miért váltsunk natúrkozmetikumra?
A mesterséges kozmetikai termékekhez képest a natúrkozmetikumok hatása jóval kíméletesebb, hiszen kevésbé avatkoznak be a testünk természetes folyamataiba, ehelyett segítenek beindítani a bőr önregeneráló folyamatait, és támogatják a természetes védekezőrendszerét. A növényi hatóanyagú termékek ráadásul kisebb valószínűséggel okoznak allergiás reakciót, és megfelelően ápolják az érzékeny bőrt is.
A natúrkozmetikumok további előnye, hogy nem tartalmaznak kémiai szereket, melyek a bőrbe felszívódva hosszú távon sokféle problémát, pl. allergiás bőrreakciókat okozhatnak. Ha úgy döntünk, hogy natúrkozmetikumokra váltunk, akkor mindenképpen hagyjunk időt a bőrünknek, hogy megszabaduljon a felgyülemlett kemikáliáktól, melyek átmenetileg ronthatják a bőr állapotát a s szintetikus anyagok elhagyását követő néhány hétben. Azonban ha kitartunk a természetes alapanyagok mellett, hamarosan elfelejthetjük a bőrproblémákat!
Hagyomány és innováció
A gyógynövények felhasználása évezredes hagyománnyal bír a világ minden részén, azonban a modern natúrkozmetikumok nagyanyáink praktikáit a friss tudományos eredményekkel is vegyítik. Így születtek meg a Herbiovit vegán, természetes gyógynövényekből és alapanyagokból készült kozmetikumai is, melyek fenntarthatóságra törekedve , egyedi receptúrával készülnek. A tömeggyártásban készülő termékekkel ellentétben pedig a Herbiovit kozmetikumainak minden tégelye egyedi odafigyelést kap. Fontos számunkra a környezetvédelem és a fenntarthatóság, a termékek PP műanyag tégelyét elmosva, a szelektív műanyag szemetes ládába helyezve gondoskodhatunk az újrahasznosításról,
Célunk, hogy közelebb hozzuk a gyógynövények csodálatos világát az emberek felé és felfrissítsük a régmúlt hagyományait, tapasztalatát és tudását. Ha Te is most ismerkedsz a natúrkozmetikumok világával, fedezd fel a Herbiovit közösséget, és válaszd ki a számodra tökéletes natúrkozmetikumokat, például Aloe Vera krémünket, mely remek választás arcra, kézre és testre is, vagy a mesterkrémünket, az Alpesi balzsamunkat, mely 19 aktív összetevőjével rengeteg problémára nyújt megoldást!